News

Beszéljünk róla!


Ön szerint: Fiatal és lendületes vagy érettebb és bölcsebb a jó menedzsment?
Tatár-Kiss Klára
Citi Magyarország
HR Igazgató

A kérdés már önmagában is a választás kényszerét tételezi fel. Egy kicsit ahhoz hasonló, mint amikor utazást tervezünk és a Róma vagy Párizs kérdés felmerül. Miért is nem lehet mindkettő, azaz egyáltalán szükséges-e választani? Szerintem a hangsúly az együttműködésen, az egymástól való tanuláson van. Nem szégyen a fiatalabb Y generációs vezetőktől újabb módszereket, képességeket tanulni ugyanakkor az is fontos, hogy a már bizonyított, X generációs vezetők tudásukat átadhassák. Az Y generációs vezető már teljesen a digitális térben létezik, más eszközökkel vezet, fontos számára a folyamatos online jelenlét, gyorsabban, impulzívabban hoz döntéseket.

Karriert szeretnének építeni – csakúgy, mint a korábbi generáció - azonban ezt instant, gyors módon, folyton a következő állomáson gondolkodva teszik. Az X generáció vezetői pedig érettek, tapasztaltak, többen végigvezették vállalataikat a 2008-as válságon, így a kockázatvállalási hajlandóságuk mérsékelt. Értékelik amiket elértek, nagy mértékben lojálisak és kétségtelenül nagy szaktudással rendelkeznek.

Ugyanakkor azt is fontosnak tartom kiemelni, hogy mindkét generáció számára fontos az egyén, a személyes fejlődés és fejlesztés, így többek között a mentorálás is, esetleg annyi különbséggel, hogy míg az X generáció ezt személyes kapcsolat formájában igényli, addig az Y a virtuális térben is remekül megteremti ennek feltételeit - azonban ez mindkét esetben alapvető vezetői igényként merül fel. Lendületes vagy bölcsebb? Szerintem mindkettő, vegyesen, helyzettől, vállalati szektortól, stratégia céloktól függően.